A Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesülete január utolsó hétvégéjén egy baráti hangulatú disznóvágással kezdte meg az új évet.
Ez már hagyomány
Kiss Lajos Csaba, az egyesület elnöke elmondása szerint immár körülbelül nyolcadik alkalommal rendezik meg az egyesületi disznóvágást, melynek célja, hogy az évben tartandó egyesületi rendezvényekre szükséges ellátmányt biztosítsák. Emellett azt is szem előtt tartották, hogy az eddigiekben is összetartó társaság baráti kapcsolatait ápolják.
Reggeli, welcome drink és még sok minden más
Együtt indítottuk a szombat reggelt az egyesülettel, és bátran mondhatom, hogy mindenki, aki megérkezett erre az alkalomra szívélyes fogadtatásban részesült egy pogácsa, egy ínycsiklandó házi almás sütemény vagy akár egy pálinka kíséretében.
Forralt bor, sült máj és pecsenye, mi szem-szájnak ingere
A nagyságrendileg 200 kilós malacot Györkő Lajos böllér vezetésével dolgozták fel.
Amíg a megkezdték a malac pörkölését, Kiss Lajos hozzálátott a forralt bor készítéséhez, miközben hallhattunk egy kis baráti csipkelődést, mint például, hogy az alkotott ital reform forralt bor, hiszen fehérborból készült.
A munkához tartozott még a máj és pecsenye sütése, a hurka, kolbász és disznósajt betöltése, a szalonna és további húsok kitermelése, előkészítése konyhakész formába, amit az év során egyszerűen csak elő kell majd venni a hűtőládából.
Miközben mindenki kivette a részét a folyamatokban, ki a hús feldolgozásában, ki pedig mások szórakoztatásában, volt idő egy kis dunai csónakázásra is, melyről a későbbiekben még megosztunk Önökkel egy rövid kis videót.
A nap közepéhez érkezve a társaság elfogyasztotta az elkészült pecsenyét, majd egy közös kávé vagy néhány esetben pálinka kíséretében folytatódott munka.