
Nagy részük megrendelésre készül
Köztudott, hogy az Aztakeservit Értékőr Egyesület évek óta szobrokat készít hulladékokból, például fémekből, műanyagokból, fából. Ferenczi Zsolt, az egyesület elnöke és a szobrok egyik tervezője, készítője elmondta, hogy nagy részük megrendelésre készül. Rendezvények díszletei lesznek, városok, intézmények parkjaiban állítják ki őket. Van szobruk például Gödöllőn, a fővárosban, Hatvanban, Cigándon, egy szabolcsi kis faluban, sőt egy spanyol városkában is Legújabb alkotásuk, a Poszeidón álma Dunaújvárosba került. A szobrok egy része a Duna-parti bázison marad. Ezeket szemléltetésként állítják ki. Sok diákcsoport érkezik ide látogatóba. Nekik általában előadásokat, bemutatókat is tartanak. A szobrok szemléltetik a hulladékok újrahasznosításának lehetőségeit.

Hónapokon át készül egy-egy alkotás
Az ötletek általában Zsolt fejében születnek. Ezután papíron, számítógépen kezdődik a tervezgetés. Itt már az egyesület tagjai is szerepet vállalnak, ötleteket adnak. Majd következik a váz, a szerkezet elkészítése. Az alkotás jellege, méretei miatt itt két-három ember végzi a gyakorlati kivitelezést. Az alapanyagok nagy részét a Sipos hulladéktelepről szerzik be. A legbonyolultabb folyamat az elemek összeillesztése, rögzítése. Mivel többféle anyagról van szó, többféle megoldást alkalmaznak. A fémeknél a hegesztés, műanyagok, fák, üvegek esetében ragasztás, kötözés és egyéb megoldások. Az utolsó fázis a festés, hiszen a színek harmóniája adja meg a mű igazi tartalmát, kisugárzását. Az utóbbi időben a festés előtt a homokszórás technikáját alkalmazzák, ebben Nagy Dániel nyújt nekik segítséget. A homokszórt felületen a festék jobban megragad, tartósabb lesz. Bonyolult dolog még a szállítás, különösen a nagyobb szobrok esetében. Nemegyszer speciális járművet igényel. Több szobrot elemenként szállítanak el és a helyszínen rakják össze. Zsolt szerint szívszorító érzés megválni tőlük, hiszen hónapok munkájától vesznek búcsút.

Gazdag a nyári program
Szinte alig lesz pihenő az egyesület tagjai számára. Részt vesznek ez évben is a tiszai PET kupán. Újabb szobor megrendeléseik vannak. A következő, számításaik szerint a 29. nagy szobor a Madártani Intézet számára készül. Olasz vendégeket fogadnak júliusban, a velencei egyetem biológus delegációja látogatja meg a bázisukat. Jelentkeztek látogatásra hazai csoportok is, főleg diákok. Talán augusztusban tudnak pihenni kis időt.