1.rész
Belső körünkből kezdünk, elnézést a részrehajlásért. Bár Vajai nevű viszonylag sok van Dunaföldváron, ha városunkban valaki azt kérdezi: nem láttad valahol a Vajait? Akkor tudjuk, hogy a mi Pistánkról van szó. Szerintem egy településen ennél többet nem nagyon lehet elérni…
Vajai István 1954. május 4-én született Dunaföldváron, háromgyermekes család legkisebb gyermekeként. Édesapja, Vajai Béla, és édesanyja, Wachmann Irén a helyi kendergyárban dolgoztak, és egyszerű, szorgalmas munkájukkal megteremtették a család mindennapi biztonságát. Testvérei, Béla és Sándor mellett nőtt fel, így hárman alkotva a tipikus háromgyermekes családmodellt, amely a szocializmus évtizedeiben ideálisnak számított.
Gyermekkorát Dunaföldváron élte meg minden ízében. Az óvoda után a 2. számú általános iskolába járt. Az iskolai évek eseménytelenek, nyugodtak voltak; nem emlékszik sem különösen kiemelkedő, sem rendhagyó élményekre. Ugyanakkor a közösségi élet természetes része volt mindennapjainak: kisdobos és úttörő lett, ahogy minden kortársa, a nevelési rendszer elvárásainak megfelelően.
Az általános iskola elvégzése után István szakmát akart tanulni. Ipari tanulóként ablaküveges lett, a város ismert mestere, Papp Gyuri bácsi műhelyében sajátította el a gyakorlati képzést. Tanulmányait három helyszínen végezte párhuzamosan: Pakson tanulta a humán tárgyakat, Szekszárdon sajátította el a szakmai elméletet, míg Dunaföldváron, a műhelyben, gyakorlatban elsajátította a szakmai tudás gerincét. Papp Gyuri bácsi szigorú, de igazságos módszerekkel formálta jellemét, megtanítva a kétkezi munka precizitására. Már ekkor megtanulta az első komolyabb leckéket: a felelősséget, a munkához való hozzáállást, a kitartást, valamint azt, hogy az apró részletek és az emberi kapcsolatok ugyanolyan fontosak, mint a szakmai tudás. Ekkor történt az is, amikor egy idős asszonynak segített felvinni az üveget a buszra, és nem fogadta el a hálából ajánlott pénzt – a mestere gyakorlatias tanácsot adott neki: „Fiam, ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!”
Szakmai pályafutását így kezdte az ÁFÉSZ-nál 1968-ban, majd 1971-től már nem tanulóként, hanem a részleg biztos kezű szakembereként dolgozott: mindennapjait az épületüvegezés, a képkeretek készítése és az ablakok precíz összeállítása töltötte ki. Az ÁFÉSZ-ban töltött idő alatt megtanulta, mit jelent a szakmai alázat és a megbízhatóság, valamint azt, hogy az apró történetek, az emberség és a szorgalom ugyanolyan fontosak a mindennapi munkában.
1970-től folyamatosan vállalta a város Télapója szerepét: óvodákban, iskolákban, bölcsődékben és civil közösségekben jelent meg. Színjátszó múltja és természetes közösségi jelenléte biztosította, hogy ez a szerep évtizedeken át fennmaradt, és az apró, humoros, meghitt pillanatokkal gazdagította minden rendezvényt, amelyen részt vett.
1973-ban a Dunaföldvári Áruház műszaki osztályára került, ahol megismerte a kereskedelmi munka széles spektrumát. 1975-ben teljesítette a kötelező katonai szolgálatot, majd leszerelése után 1977-ben átvette az Üvegbolt vezetését. Nem egyszerűen boltosként dolgozott: a környék megbízható szakemberként tartották számon, akire minden helyzetben számíthattak.
A katonaság után 1978-ban házasságot kötött a bölcskei Molnár Zsuzsannával Dunaföldváron. A család hamarosan bővült: 1979-ben megszületett fia, István, majd 1981-ben lánya, Zsuzsa. Azóta két unokája, Lilla és Dorina is a család létszámát gyarapítja.
1983-tól szerződéses boltosként folytatta a munkát az Üvegboltban, ami nagyobb önállóságot és felelősséget adott számára, ugyanakkor a vállalkozás működtetése komoly anyagi kockázattal járt. Ezt az ÁFÉSZ-es korszakot 1991-ig élte, amikor a bolthálózat megszűnt.
A nyolcvanas évek közepén új szenvedélyre talált: a házi videózásra. 1985-ben megismerkedett Wichmann Tamással, az olimpiai bajnok sportolóval, aki Amerikából hozott neki M3-as International 0083-s videokamerát. Ekkor kezdődött intenzív kapcsolata a videóklubbal, ahol nemcsak a technikai tudást sajátította el, hanem a sportolóbarátok inspirációja és a klub közössége is formálta szakmai fejlődését. Kezdetben lakodalmakat videózott, gyakran vőfényként is közreműködve, majd 1988 és 1990 között kétéves videószakmai képzésen vett részt, és utána az M3-as kamerát a Panasonic M7-es váltotta. Tudatosan dokumentálta Dunaföldvár életét: régészeti feltárásokat, hajóavatásokat, városi eseményeket, valamint a taxisblokád eseményeit is felvette, így létrehozva a város vizuális történelmi archívumát.
