![](https://www.part-oldalak.hu/wordpress/wp-content/uploads/2024/02/406828090_3766086447044193_7319646362222453097_n-1024x768.jpg)
A Dunatúra Egyesület előadássorozatot szervezett a téli hónapokban.
Egyre többen látogatták az új kezdeményezést
Vicsik Boglárka, az egyesület elnöke új ötlettel állt elő a téli hónapokra. Ismert hazai természetjárókat, túravezetőket hívott előadást tartani az Ispánházba. Az volt a cél, hogy az egyesületi tagságot, az érdeklődőket a téli holtszezonnak számító hónapokban is összehozza, jelképesen aktivizálja. Az első előadáson még nem sokan voltak, de később a résztvevők száma szépen gyarapodott. Az első előadáson csodálatos természetfotókban gyönyörködhettek a résztvevők. Maga a fotós is rendszeres túrázó. Képeinek érdekessége volt, hogy egyedi, különleges szemszögből mutatja be egy-egy tájegység vagy az élővilág jellemzőit. Némelyik képhez kis történeteket is mesélt.
A mozgásterapeuta jó tanácsai
A második előadást Kárpáti Dorka mozgásterapeuta tartotta. Arról beszélt, hogy milyen módszerekkel, technikákkal készülhetünk fel egy nagyobb terhelést jelentő túrára. Az izomlazítás, a felfrissülés technikáiról beszélt. A túrázás akkor jelent kikapcsolódást, élvezetet, ha az embert nem gyötrik kellemetlenségek, fájdalmak. Sok új ötlet hangzott el, melyeket érdemes megfogadni.
![](https://www.part-oldalak.hu/wordpress/wp-content/uploads/2024/02/425373638_3808253382827499_745044135898361211_n-1024x724.jpg)
Az extremitás felé
Gergely Péter, a Gemenc Túra egyesület túravezetője olyan lehetőségekről beszél, melyek kissé izgalmasabbak, kaland jellegűek. Ilyen például a sziklamászás, a köteles mozgás, barlangokban, üregekben. Ez már közelít az extrém sportokhoz, de hangsúlyozza, hogy a biztonsági rendszabályok betartásával az átlagos természetjáró is rész vehet ilyen jellegű programokon. Igény van rá, egyre többen keresik az ilyen lehetőségeket.
![](https://www.part-oldalak.hu/wordpress/wp-content/uploads/2024/02/425572080_356134230553733_2236436151606865763_n-1024x683.jpg)
Már februárban kezdődik a szezon
December elején a hagyományos Mikuláskereső nap volt az év utolsó szabadtéri programja, mely elsősorban a gyerekeknek szólt, de sok szülő is részt vett kisérőként. A január volt az igazi holtszezon. Február elején viszont már a paksi imsósi erdőben kezdődött jelképesen az idei szezon.
![](https://www.part-oldalak.hu/wordpress/wp-content/uploads/2024/02/425749662_3808250406161130_4628072843593659777_n-724x1024.jpg)