
A strand – mint új rendezvényhelyszín
Új kezdeményezéssel állt elő a nyár folyamán városunk strandfürdője. Roll Dániel ügyvezető igazgató számolt be a rendezvényről, melynek célja a strandfürdő népszerűsítése a gyerekek és felnőttek körében. Strandolással egybekötött játékos, mesés, zenehallgatós délutánt szerveztek. A művelődési ház, a könyvtás és a strand dolgozói biztosították a felnőtt stábot, de több szülő is besegített a szervezésbe, lebonyolításba. Meséket hallgattak a gyerekek, néhányat zenei kisérettel. Sőt, egy mesét egy hatéves kisgyerek mondott el, nagy sikert aratva. A szünetekben lehetett csobbanni egyet a medencében, a légváron ugrándozni.


Színesedett a városi rendezvények palettája
A mesék után előkerültek a gyurmák, papírok, ceruzák, festékek, és lassanként kezdtek formálódni, alakot ölteni az ismert mesefigurák. A nagyobbak önállóan, a legkisebbek felnőtt segítséggel jelenítették meg a mesék egy-egy epizódját. Az időjárás is kegyes volt ez alkalommal, nem kánikulai forróság, hanem kellemes strandidő, napsütés enyhe széllel, ezzel ajándékozta meg a természet a mintegy 2 – 300 résztvevőt. A programokba bekapcsolódtak az éppen Dunaföldváron edzőtáborozó szentesi vízilabdások serdülő korú fiataljai is. Az ügyvezető igazgató sikeresnek értékelte a napot, szerinte van rá igény. Prezentálták, hogy városunk egyik jelentős értéke, a strandfürdő a nyár során többfunkciós rendezvényeket is tud biztosítani, ahol a fürdés mellett jelen van a kultúra, a játék, a szórakozás, s mindez közösségteremtő keretek között, ahol különböző korosztályok, gyerekek, szülők, nagyszülők töltenek el néhány kellemes órát. Tervezik a jövő évi folytatást még színesebb, gazdagabb programokkal.

Sportág választó nap
A strandfürdő nyár vége felé még egy érdekes ötlettel várta a gyerekeket és a szülőket. Sportág választó napot szerveztek, ahol a városi sportegyesületek mutatkoztak be, ajánlva sportolási lehetőségeiket a fiataloknak. Edzők, sportvezetők, sportolók tartottak előadásokat, bemutatókat. A cél az volt, hogy megkönnyítsék a sportág választás lehetőségét. A legtöbb diák általában iskolakezdéskor, szeptember elején dönt arról, hogy mit szeretne sportolni. Ebben nyújtott segítséget a strandolással egybekötött nap, melynek egyik fénypontja az éjszakai fürdőparti volt.


