A második világháború súlyos nyomokat hagyott Dunapentele életén: a település bombatalálatokat szenvedett, és a háborús pusztítás után csak lassan indult meg az újjáépítés. Ám 1949-ben olyan döntés született, amely gyökeresen megváltoztatta nemcsak a falu, hanem az egész térség sorsát.
1949 novemberében a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége határozatot hozott egy országos jelentőségű nagyberuházás, a Sztálin Vasmű létesítéséről. Eredetileg Mohács térségében tervezték a kombinátot, de végül Dunapentelére került a döntés, így itt indult el az első ötéves terv legnagyobb vállalkozása: egy teljesen új iparváros, a későbbi Sztálinváros felépítése Weiner Tibor építész tervei alapján.
Dunapentelét 1951. április 29-én nyilvánították városnak, november 7-én, az első csapolással egy időben pedig a település felvette a Sztálinváros nevet. Eközben a vasmű építése gyorsan haladt, és a város arculata, társadalmi struktúrája is radikálisan átalakult. 1959-ben adták át itt az ország első panelépületét, amely új korszakot nyitott a magyar lakásépítés történetében.
Forradalom, átnevezés, konszolidáció
Az 1956-os forradalom októberében Sztálinvárosban is forradalmi hangulat uralkodott. Október 24-én a helyiek határozott fellépése meglepte a hatalmat. Az országban utolsóként működő rádióadó, a dunapentelei Rákóczi-adó is innen sugárzott: egy mozgó buszból sugározva próbálták elkerülni a hatósági felderítést, így a szabadságharc információi a környéken is terjedhettek.
A forradalom leverése után a konszolidáció részeként a város neve 1961-ben Sztálinvárosról Dunaújvárosra változott. A Sztálin Vasmű is nevet váltott: először Dunai Vasmű lett, később Dunaferr, majd ISD Dunaferr Zrt., amely napjainkig volt a magyar ipar egyik meghatározó szereplője.
Eközben Dunaföldvár sem maradt tétlen. 1951. december 23-án, Sztálin 73. születésnapján ünnepélyesen avatták fel az újjáépített, nyolcadik nagy Duna-hidat, a Dunaföldvári Közúti és Vasúti Hidat. Az újjáépített híd nemcsak funkcionálisan újult meg, hanem esztétikailag is, és másfél méterrel szélesebb lett, mint az elődje, így gördülékenyebb és biztonságosabb közlekedést biztosított.
Megalakult a Dunaföldvári Magyar László Gimnázium is
A régen tervezett gimnázium alapításával Rojkó József igazgatót bízták meg 1952-ben. Féléves felkészülést követően 1952. szeptember 1-jén elindult az első tanév.
1953-ban beindult a felnőttképzés is, a munka mellett érettségizni akarók képzése.
1956-ban a diákok szavazataival az intézmény felvette a dunaföldvári kötődésű Magyar László Afrika-kutató nevét. Ettől az évtől lett új selyemzászlója a gimnáziumnak, a zászlóra kerülő hímzett felirat az iskola címere körül: „Non scholae sed vitae discimus!”, azaz: „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk!”
