
2017-ben Beáta életében különleges fordulat következett be: egy intuitív írásfolyamat indult el nála, amely automatikus, csatornázott formában jelentkezett. Az égi üzenetek gyakran vers formájában érkeztek, és leggyakrabban egyéni terápiás ülések után születtek.
Könyvek, amelyek a lélekhez szólnak
Az elsőként írt, de másodikként megjelent könyve az „Az önismeret igaz ösvényén” címet kapta. Ez az évkörre épülő, spirituális és önismereti gyakorlatokat tartalmazó mű a húsvét előtti időszakban kezdett formát ölteni. A könyv különlegessége, hogy az évek során számos kisebb-nagyobb csoportban végzett gyakorlatsorokon keresztül kristályosodott ki.
A könyvei illusztrátora Farkas-Huszka Rózsa, aki a lelki gyakorlatokhoz kapcsolódóan meditációs képek alapján festményeket készített.

„Az égből pottyant gyerekek – tanítómesterek”
Noha elsőként a lelki gyakorlatokról szóló könyvet kezdte írni, mégis korábban, 2019–ben jelent meg „Az égből pottyant gyerekek – tanítómesterek” című műve. Ez a könyv mély spirituális és energetikai nézőpontból közelíti meg a gyermekvállalás témáját.
Beáta szerint a test, a lélek és a szellem egysége szükséges ahhoz, hogy a „szivárványhíd”, melyen keresztül a lelkek megérkeznek a földi létbe, felépülhessen.
Önfejlesztő kártyák Egyiptom szentélyéből
Legmisztikusabb alkotása a luxori Ízisz-szentélyben töltött különleges pillanatokban – a turistáktól elzártan, mély meditatív állapotban – született önfejlesztő kártyák.
A kártyák egy-egy rövid verset és magyarázó gondolatokat tartalmaznak, melyek segítséget nyújtanak az önfejlesztés, az öngyógyítás, a félelmek feloldása vagy a belső béke megtalálása terén.

Teremts bőséget az életedben
A szerző negyedik kiadványa a Teremts bőséget az életedben című munkafüzet. Ez a kötet egy mély önismereti folyamatra hívja az olvasót, melynek célja a bőség áramlásának tudatos megélése és aktiválása.
Beáta munkássága egyszerre intuitív és rendszerezett, mélyen spirituális és gyakorlatias. Írásai, könyvei, kártyái és terápiás tevékenysége mind azt a célt szolgálják, hogy az ember kapcsolatba kerüljön saját lelkével, és elinduljon egy mélyebb önismereti úton – lélekkel, szívvel.
“Azt kívánom, hogy ebben a változásokkal teli világban mindenki meg tudja találni a belső egyensúlyát, a stabil biztonságot, a lelki békét. Éljenek harmóniában az emberek magukban és egymással.”